topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

A Nyolc évszak sorozat főcímdala meghatározta Balázs Fecó további pályáját.

– Tisztességes versenyben, zeneszerzők elit mezőnyében esett rám, pontosabban a szerzeményemre a választás, s lett így a Nyolc évszak sorozat főcímdala – eleveníti fel Balázs Fecó (69), miként kapta meg a Magyar Televízió megbízását, hogy vegyen részt a késő nyolcvanas évek egyik sikersorozatának zenei munkálataiban.

– Több neves kollégám pályázott, többek között Szikora Róbert (66), Tolcsvay László (77) és a KFT-s Bornai Tibor (65) is, a döntés pedig a szűkebb rendezői, forgatókönyvírói stáb hozta meg. Bár én nyertem, a többiek dalai a sorozat egyes részeiben azért felhangzottak – mesél a kulisszatitkokról a zenész, aki azt is elmondta: ismerte mind a nyolc rész forgatókönyvét, és sokat beszélt a rendezőkkel is, így lett számára világos, milyen hangulatú szám passzol a szériához. Az Évszakok című dal két változatban készült el, a film elején és végén a zenekari formát keverték a filmhez, az utolsó részekben pedig már Horváth Attila (68) szövegével is megszólalt az akkorra már slágerré vált fülbemászóan érzelmes nóta.

Götz Anna és a fiatalon elhunyt Bubik István

– Miután kikerült a boltokba a filmzenéket tartalmazó nagylemez, amelyen minden, a sorozatban elhangzott barátom nótája is felcsendült, már nemcsak ismert zenész voltam, de megéreztem, milyen befutott művésznek lenni – büszkélkedik Fecó, aki szerint a dal meghatározta a későbbi pályáját, mert nincs olyan fellépése, ahol ne követelnék a nézők ezt a slágert.

{youtube}ZzBt9bEQZSQ}/facebook}

Balázs Fecó és Fásy Ádám közösen a Zeneexpressz színpadán Fecó egy másik méltán népszerő slágerével

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva