![]() |
|
Judy, a Groovhouse énekesnője újra koncertezik, egy hétvége alatt négy helyen is fellép. Bár az elmúlt hónapok őt is megviselték, mégis örömmel énekel újra rajongóinak. |
„Szerencsére az ötszáz fő alatti rendezvények gond nélkül megtarthatóak, mi pedig Zsoltival zenélni akarunk, ezért örömmel lépünk fel kisebb közönség előtt is. Persze, a fesztiválok, nagyobb falunapok az idén elmaradnak, de szerintem most egy zenész sincs abban a helyzetben, hogy válogathasson” – mondta el a Ripostnak Judy, aki minden koncerten érzi az emberek szeretetetét.
„Korábban is nagyon örültek nekünk, bárhová is mentünk, de a koronavírus-járvány miatti kihagyás óta még inkább látjuk rajtuk, mennyire vágynak a szórakozásra.”
Mivel a vírus még mindig jelen van hazánkban is, Judy és Zsolti is igyekszenek kellő távolságot tartani a rajongókkal.
„Sokszor úgy ölelnek meg egy-egy közös fotó készítésénél, mintha nem is lenne világjárvány, sőt, vannak, akik puszit is adnának. Ez ellen nem lenne kifogásom normális esetben, de vigyáznom kell a családomra, valamint a rajongókért is felelősséggel tartozom. Ilyenkor udvariasan szólok nekik, hogy a saját érdekünkben tartsunk egy kis távolságot, ha pedig ez nem használ, Zsolti erélyesebben odaszól” – árulta el nevetve az énekesnő.
Forrás: Blikk
Fotó: Facebook



