topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

kokenyattila megje02

Azt is elárulta, mi lesz a csöppség neve.

Budapest — Hatalmas az öröm: második unokájának érkezését várja Kökény Attila (45)! Az énekes fia, Attila (23) és párja novemberre várják gyermeküket, amely miatt az egész család izgatott, nagyon szeretnék már a kezükben fogni a kis trónörököst.
– Atiék már öt éve vannak együtt, nagyon boldogok, a születendő pici pedig egy igazi szerelemgyerek lesz. Nehéz időszakon vannak túl, így igazán nagy az öröm, hogy jön a baba – kezdte lapunknak az énekes, aki azt is elárulta, hogyan tudta meg a jó hírt.

kokeny attila insta

Kökény Attila a kis Medárd mellett másik unokáját is magához ölelheti/ Fotó: Instagram

– A fiam a turnémenedzserem is, ezért nagyon sok időt töltünk együtt. Egyszer mentünk egy koncertre, amikor hívta a párja, hogy pozitív lett a második terhességi teszt is, ugyanis mint később kiderült, már csináltak egyet otthon közösen. Bár már a negyedik hónapban van a kismama, szerettük volna minél tovább titokban tartani a hírt.
Az egykori megasztáros énekesnek idén év elején született meg első unokája, lánya, Aranka vált édesanyává. A kis Medárd sok örömet hozott a családba, Kökény Attila pedig azt is elmondta, hogy milyen nemű lesz a második unokája.

kokeny attila csalad

Attila és felesége, Aranka (balról) örül, hogy lányuk, Aranka (középen) után fiuknak, Atinak és párjának is gyereke lesz


– Már három vizsgálaton is azt mondták Attiláéknak, hogy fiuk lesz. Nagyon örültünk ennek a hírnek, és már azt is lehet tudni, hogy a pici is az Attila nevet kapja. Hatalmas büszkeség ez nekem, hiszen ő már biztosan továbbviszi a Kökény nevet, az pedig külön tetszik, a keresztnév is generációról generációra száll.

Bár még sok idő van a legifjabb Kökény érkezéséig, az énekes aggódik, nehogy újra berobbanjon a járvány, s ne lehessen ott a család a kórházban.

– Félünk, mert azt gondolom, a fiamnak vagy a menyem édesanyjának ott kell lennie a kismamával a kórházban. Mi is szeretnénk menni megnézni a picit, amint lehet. Reméljük, hogy nem lesz újabb hulláma a járványnak, és békésen, az egész család üdvözölheti majd a kis Atit. Már előre örülök, hogy karácsonyra két kis unokám lesz, nem is kell ennél nagyobb boldogság az életembe.

 

Végre újra koncertezhet

Szerencsére mostanra visszaállt a régi rend, nyárra sok fellépése van Kökény Attilának.

– Az első néhány koncerten még maszkban volt a közönség, akkor azt éreztem, hogy én ezt így nem tudom csinálni. Ám úgy látom, sokan megnyugodtak, és már nem félnek – mondta az énekes.

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva