topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 kokenyattila2

 A Megasztár sokak életét változtatta meg. Kökény Attila is ide tartozik, ugyanis 14 évvel ezelőtt a műsor által robbant be a zeneiparba.

Hosszú évek után, 12 évet követően visszatér a képernyőre a Megasztár, méghozzá eddig soha nem látott nyereménnyel. Till Attila és a Tv2 Csoport vezérigazgatójának, Pavel Stantchevnek a bejelentése szerint a tehetségkutató győztese 40 millió forint készpénzt kap majd, s mindemellett egy Los Angeles-i dalfelvételt és egy saját videóklipet. Kökény Attila is ennek a tehetségkutatónak köszönheti sikereit.

„Aki szereti a zenét, és erre a pályára készül, annak – szerintem – a Megasztár hatalmas ugródeszka. Mindenhogy kipróbálhatod magad, lehet különböző dalokat elénekelni, még egy picit bele is lehet bújni az előadók bőrébe. Persze ebben a műsorban arra kíváncsiak, hogy a saját magad stílusában hogyan adod elő a slágereket” – kezdte Kökény, aki arról is mesélt, milyen érzések kavarognak benne, ha azokra az időkre gondol, amikor ő is részese lehetett a műsornak.

Nekem elképesztően jó emlékeim vannak róla, nagyon szerettem minden egyes percét.

„Sokat gondolok azokra az időkre, még ha 2010-ben, 14 évvel ezelőtt is volt. Ha most kellene elindulni, megtenném. Mindenkinek ezúton üzenem, hogy ne tétovázzanak, hiszen a Megasztárban énekesek születtek” – mondta Attila, aki arról is ejtett néhány gondolatot, milyen fontos szerepe volt mindig is az ítészeknek.

Bővebben a Ripost oldalán olvashatnak

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva