topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

korda balazs megje02

Még mindig vannak titkai Korda György és Balázs Klári 40 éves, máig tartó szerelmének!

A fiatal énekesnőként Klárika kétszer is elutasította a híres sztár közeledését. A Blikknek végre elárulták, miért történt ez így, s hogy miként hozták össze őket Szenes Iván slágerei. A csinos énekesnő másodéves kozmetikustanuló volt, amikor 1978-ban megkapta az Országos Rendező Iroda előadóművészi működési engedélyét, amikor a már híres sztárnak számító Korda felfigyelt rá, majd megkörnyékezte. – Klárika a Skála együttessel lépett fel egy Szenes Iván-dallal. Én pedig a Lady N.-t énekeltem, és megnyertem a Made in Hungaryt a Budai Parkszínpadon. Nagyon tetszett a csinos lány, ezért elhívtam táncolni, de nemet mondott. Valójában kalandot kerestem és nem feleséget – emlékezett vissza Korda György. – Egy évvel később a Magyar Rádióban találkoztunk, amikor egy másik Szenes-slágert énekeltem fel. Megint megkörnyékeztem Klárikát, de ismét lekoptatott.

 

Balázs Klári és Korda György

Balázs Klárit nem volt könnyű meghódítania Korda Györgynek, sokáig hiába próbálkozott nála, elutasította őt


Végül két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az énekes megcsókolhassa szíve hölgyét, amire párja azóta is pontosan emlékszik. – Szombathelyen volt előadásunk 1980 nyarán, a vokalistákkal dolgoztam. Addig is próbálkozott Gyuri, időnként beszélgettünk, udvarias volt, nagyon férfias kisugárzással, csakhogy nem akartam szerető lenni. Ám akkor, előadás előtt belenézett a szemembe, megfogta a vállam, azt mondta: Klárika szeretlek, és megcsókolt – meséli Balázs Klári, akinek a leánykérésre sem kellett sokat várnia. – Minden fontos találkozásunknál Szenes Iván slágerét énekelte valamelyikünk, az első csóknál is, így közvetve ő hozott össze minket. Köszönettel tartozunk neki. Nagy izgalommal várjuk, hogy vasárnap este együtt énekelhessük a dalait a kilencedik emlékkoncerten – tette hozzá Klárika, akinek párja becsüli a tartását, hogy egykor nemet mondott neki, hiszen akkoriban nők százai keresték a kegyeit. – Kalandot, szerelmet kerestem, és tessék, negyven éve tart. Egyetlen percét sem bántam meg az együtt töltött időnek – mondta Korda.

 


Nősként házasodott volna
Amikor össze akartak házasodni a szerelmesek, volt egy akadály, Korda György személyi igazolványából kiderült, hogy nős.– Majd húsz éve elváltam már, különben is csak négy hónapig tartott a frigy Kovács Ibi operettprimadonnával. Nála volt a válási végzés, gyorsan át kellett íratni a családi állapotomat a személyiben – idézte fel Korda.

Forrás: Blikk

Fotó: Korda György Balázs Klári Facebook
 

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva