• _blank

    Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

  • Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

Tolnanémediben köszöntötte a májust Fásy Ádám és csapata.

 

 

Évek óta állandó vendége a Zeneexpressz házigazdája az ottani majálisnak, ahová minden alkalommal elkísérik művésztársai is. A rendezvényt rendre nagy érdeklődés kíséri, nem volt ez másként idén sem, annyi vendég érkezett, hogy a település összes parkolóhelye megtelt! A sikerben nagy szerepe volt Vígh László polgármesternek, valamint a helyi vállalkozók képviseletében Nyírő Péternek és Tibold Imrének, akik magas színvonalú, színes programot álmodtak, majd valósítottak meg. A mulatság már reggel megkezdődött a főzőversennyel, melyen különböző pörköltekkel és sült húsokkal, például csülökkel szálltak versenybe a csapatok. A finom ételek mellé házi kelesztésű kenyeret kóstolhattak azok, akik megéheztek. A gyermekekre is gondoltak a szervezők, nagy sikere volt az ugrálóvárnak és a csúszdának is!

 

Jankó

 

Kis Grófo

 

Délután egymást váltották a színpadon olyan előadók, többek között Jankó és a Digitál, Pintér Timi, Kis Grófo, valamint Jolly és Suzy produkcióira is bulizhattak az érdeklődők! 20 órától Fásy Ádám a Digitál zenekar kíséretében lépett a pódiumra, a közkedvelt dalokat a közönség vele együtt énekelte, műsorukat pedig véget nem érő vastapssal jutalmazta!

 

Fásy Ádám és Horváth János "Dagi"

 

A hangulat fergeteges volt, így nem is csoda, hogy az emberek így búcsúztak egymástól: "Egy év múlva ugyanitt, ugyanekkor!"

Műsornaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
31

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Bővebben