topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Budapest — Az idén negyvenéves Karthago tagjait többször próbálták az „átkosban” beszervezni, azaz rávenni arra, hogy más zenészekről, munkatársakról jelentsenek – tudta meg a Blikk.

 

Ők azonban nem akartak politizálni, semmi más vágyuk nem volt, mint zenélni és a koncertjeikkel a lehető legtöbb helyre eljutni. Ám éppen amiatt, hogy – sok zenekarral ellentétben – turnéztak a Szovjetunióban vagy Kubában, a zenekar vezetőjét, Szigeti Ferencet (69) érte is ügynökvád.

– Engem vádolt meg egy másik zenész azzal, hogy tégla voltam, mert nagyon gyorsan lettünk nagyon sikeresek. Neki ez nem jött össze, ez is volt a vádaskodása oka. Pedig a titok csak annyi volt, hogy engem akkorra már ismert a szakma, hiszen tíz évet töltöttem előtte a Corvina zenekarban. Tudták, hogy ha velem megbeszélnek valamit, az úgy lesz, megbízható volt a zenekar, nem politikai, hanem szakmai szempontból – mondta Szigeti Ferenc, aki lapunknak elárulta, valóban megpróbálták beszervezni.

– Puhatolóztak, de elég gyorsan elutasítottam még a lehetőségét is. Nem akartam részt venni ebben – jelentette ki a zenész, ám azzal tisztában van, hogy róla és a zenekarról is készült akta.

 

A Karthago 1984-ben


– Én például tudom annak a nevét, aki jelentett rólam, de semmi olyat nem írt, ami nekem problémát okozott volna – nevetett a billentyűs Gidófalvy Attila (66), aki senkire sem haragszik.

– Az egész III/III-as témával kapcsolatban azt gondolom, a harag nagyon rossz tanácsadó. Egész életemben úgy éltem, hogy próbáltam ezt az elvet követni, és tudni kell megbocsátani, mert ha nem tesszük, az megfertőzi az embert és beteggé teszi – jelentette ki Gidó. Nem is beszélve arról, hogy a jelentő ügynökök Takáts Tamás (61) szerint rengeteg jóból maradtak ki. – Hozzám odajött egyszer az egyik híres besúgó előadóművész, bocsánatot kért, mire én meg is bocsátottam neki. Azt mondtam neki, hogy miközben én mulattam a barátaimmal és a csajok ölelgettek, azalatt te otthon az írógépeden írtad a jelentéseket, így szerintem én sokkal jobban jártam!

 


Óriási bulira készülnek

Nagy ünneplésre készül a Karthago április 13-án a Budapest Sportarénában. Magyarországon ugyanis egyedülálló, de még világszinten is ritka, hogy egy banda negyven éven keresztül ugyanazzal a felállással adja a koncerteket. A banda mellett egyébként egy különleges vendégegyüttes is színpadra lép: gyermekeik együtt zenélnek a híres apukákkal.  

 

Forrás: Blikk

Képek: wikipédia

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva