topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Korda György ma tölti be a 80. életévét, és ha tartja ígéretét, egyben ez az utolsó születésnap, amit megünnepel.

 

– Nem szoktam ünnepelni a közbenső születésnapokat, csak azt, amelynek jelentősége van. A hetvenötöt nem kell magyarázni, a hetvenhetet azért, mert a két hetes többé nem lesz egymás mellett. A hetvenkilencet azért, mert utoljára kezdődik héttel. Még a nyolcvanadikig elleszünk, de utána nem akarom tovább – nyilatkozta tavaly Korda.

A legendás táncdalénekes 1939. január 4-én született Budapesten. Szülei elváltak, a nagyszülők és nagynénik nevelték fel. Érettségije után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán próbálkozott, de a harmadik rostán nem tudott túljutni. Ezt követően elment a Kábelgyárba dolgozni, illetve katonai szolgálaton volt Békéscsabán.

 

Korda György a Zeneexpressz színpadán

 

Vécsey Ernő tanítványaként először 1958-ban lépett színpadra, első sikerét a Szeretni kell című dallal aratta.

A hatvanas évek elején már az ország egyik legnépszerűbb énekese volt, számos díjat nyert táncdalfesztiválokon.

A nyolcvanas évek eleje óta feleségével, Balázs Klárival – aki korábban zenekarának vokalistája volt – lép fel, lemezeiket is közösen készítik. A páros szerelme és sikere azóta is töretlen.

 

Forrás: Blikk összeállítás

Kiskép: facebook

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva