topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 

 

A Párizsban élő Szilágyi Enikő, erdélyi származású színész és énekesnő az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán 2018. december 12-én bemutatandó sanzonestjén saját megzenésített művei mellett többek közt Édith Piaf, Jacques Brel, Barbara és Kurt Weill szerzeményeiből énekel, továbbá olyan legendás magyar előadók dalsikereit is megszólaltatja, mint Domján Edit, Latinovits Zoltán, Törőcsik Mari vagy Cseh Tamás.

 

"Különleges nő, különleges személyiség, különleges életút, különleges pálya. Szilágyi Enikő olyan művész, aki szétrobbantja a skatulyákat.” (szinhaz.hu)

 

A nagyívű válogatás sanzonokba és versekbe foglalva idézi fel mindazokat a helyszíneket, hatásokat és emlékeket, amelyek fordulatos életének állomásaihoz kötődnek: Kolozsvártól Párizsig.
Zongorán kísér: Bart Meynckens (Belgium)
 

 

Szilágyi Enikő Kolozsvárról, szülővárosából érettségi után a marosvásárhelyi Színház- és Filmművészeti Egyetemre került, ahol már elsőéves korától megtalálták a filmszerepek. Színházi alakításai mellett tizenhét filmben játszott, mielőtt 1989-ben, még a forradalom kitörése előtt elhagyta Romániát. A kilencvenes évek elején négy évet élt Belgiumban, majd néhány évre visszatért Magyarországra. Debrecenben, Kecskeméten, illetve Budapesten volt színházi társulatok tagja. Számos szakmai elismerést kapott már Romániában is, Magyarországon pedig az év legjobb színházi színésznőjeként négyszer vehetett át nívódíjat.

 

 

Bár már romániai éveiben is rádiómikrofonnal a kezében énekelt, televíziós stúdióműsorokban lépett fel, 1996 körül fordult intenzíven a dal műfaja – és azon belül is a francia sanzonok világa – felé. Számos országban lépett már fel dalestjeivel, több mint ezer ilyen előadást tudhat maga mögött, remek kritikai visszhanggal. „Tárt karokkal várják a New York-i, berlini, londoni, brüsszeli és párizsi színházak. Amikor a színpadra lép, és felcsendül szívbe markoló mezzoszopránja, szavainak érzéki erejével mélyen megérinti a közönséget” – írta róla Jean Marc Warszawski.

 

 

Több mint tíz éve Franciaországban él, a Szajna-parttól nem messze, és a legrangosabb színházak – a Théâtre Déjazet, a Théâtre Lucernaire, a Salle Gaveau, a Palais de la Paiva és a Théâtre des Nouveautés – színpadain lép fel. Egyedülálló tehetsége méltó rangot biztosított számára a leghíresebb sanzonénekesek sorában. Előadóművészi munkásságának elismeréseként megkapta a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjét és a Kazinczy-díjat, a Francia Köztársaság Kulturális Minisztériuma pedig a közelmúltban a "Művészet és Irodalom Lovagrendje" díjat adományozta neki.

 

 

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva