• Rendelje meg műsorunkat, fellépőinket!

    Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

  • Rendelje meg műsorunkat, fellépőinket!

    Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

Immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Harcsapaprikás Főző Fesztivál Tiszacsegén!

 

A rendezvénynek a Tiszapart adott otthont, hazánk egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiváljára idén is több ezer ember látogatott el. Az esemény részét képező, már tradicionálisnak számító főzőversenyen több mint 140 csapat mérte össze tudását a legfinomabb harcsapaprikásnak járó címért. A zsűri elnöki posztját a kezdetek óta Fásy Ádám tölti be. Elmondása szerint ebben az évben is nehéz dolguk volt, hiszen finomabbnál finomabb ételeket kóstolt zsűritársaival. Végül Soltész Gábor csapata diadalmaskodott, második helyen a Cocktail, harmadik helyen pedig a Papírgyár csapat végzett.

 

Fásy Ádám a versenyzőkkel

 

A versenyt követően a jó hangulatról a Zeneexpressz atyja gondoskodott művésztársaival. 16 órától színpadra lépett Marcellina, Delhusa Gjon, Fásy Zsüliett, Lui, Kis Grófo és természetesen az est házigazdája, Fásy Ádám is. Produkcióikra hatalmasat bulizott a közönség, sőt, az előadókkal együtt énekelték a számokat!

 

 

 

Apa-lánya

 

balról: Lukács Rudi, Fásy Ádám és Fásy Zsüliett

 

Az előadók és a látogatók számára is felejthetetlen élményt jelentett a fesztivál, köszönhetően a Tiszacsegei Halászcsárda vezetőségének!

 

 

Egy kis ízelítő a TV2 Tények című műsorából!
 

Műsornaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
30

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Bővebben