topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Budapest – A zenészt saját bevallása szerint a dalai és a hangszere tartja fiatalon.

 

– Ha nem zenélhetek, az olyan, mintha gyógyszerelvonási tüneteim lennének, zene nélkül vége az életemnek – mondta Balázs Fecó, aki 50 éve aktívan zenél, amitől még a betegsége sem tántoríthatta el.

– Engem a zene konzervált, általa kortalan vagyok. Megmaradtam gyerekes kinézetű felnőttnek, ami egy adottság, bár lassan közeledem a hetvenhez – mesélte a Bestnek a zenész, aki úgy fogalmazott, jelenleg boldog.

– Azzal foglalkozhatok, amit a sors adott, ami nem munka, hanem szerelem, és ez a hangszeremnél, a zenémnél fogva örökké elkísér. Hiszek a sorsszerűségben – folytatta Fecó, aki hiába járta be többször is az országot, mégis képes ennyi idő után is rácsodálkozni a dolgokra.

– Mostanában felfedezek olyan helyeket, ahol többször jártam az elmúlt 50 évben, de elkerülték a figyelmemet. Rácsodálkozom olyan dolgokra, amik mellett sokszor elmentem. Eltelt az idő, és néha alig találok kapaszkodót a múltban.

 

Balázs Fecó

 

Fecó szerint a felgyorsult világban nem csak a városok, de az emberek is megváltoztak, ami persze, rá is igaz.

– Gondolom, ehhez hozzájárult az egészségi állapotom megváltozása, a tapasztalataim, a gyerekem, a családom, s minden egyéb olyan dolog, ami iránt fokozott figyelemmel lettem, ahogy idősödtem.

 

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva