topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Debrecen – Pintér Timi idén már hét klipet készített, ám esze ágában sincs lassítani: két új dalához szeretne még forgatni.

 

Pintér Timi sokoldalú tehetség: a Zeneművészeti Főiskolán végzett, 15 éve a Csokonai Színház művésze, szólóban pedig mulatós slágerekkel szórakoztatja az embereket. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a debreceni énekesnő négy nap alatt forgatott négy videoklipet, azóta pedig még három készült el. Az első négy dal és videó a populárisabb vonalat képviseli, míg az utóbbi három már vérbeli magyaros mulatós. A forgatásokról, a klipek fogadtatásáról, a fellépések nehézségeiről, valamint a tervekről beszélgettünk a sokszínű előadóval.
Pintér Timi a magyaros dalok hangulatát, mondanivalóját igyekezett a helyszín és az öltözködés megfelelő kiválasztásával is kiemelni. A Jóasszony és az Az én uram című szerzemények két szemszögből mutatják be ugyanazt a témát: csalfák és részegesek a nők és a férfiak között egyaránt léteznek. A Csegei csárda pedig a híres Tiszacsegei Halászcsárda miliőjét eleveníti meg.

 


- Elsőként a Jóasszony című dalomhoz forgattunk videót. A dalok többsége arról szól, hogy a férfiak folyton isznak, nem törődnek a feleségükkel, a nőkre azonban nem térnek ki, pedig náluk is akad olyan, aki szeret a pohár fenekére nézni, megcsalja a férjét, és a pénzt sem veti meg. A klipben ezt a jóasszonyt játszom, aki átveri a férjét, a falu alkoholistájával együtt iszogat, sőt még a pap fejét is elcsavarja. Ennek a folytatása az Az én uram, jelenleg ez a legfelkapottabb az összes számom közül. Ebben az esetben már tényleg a férj az, aki alkoholizál, a kocsmát járja és állandóan bódult állapotban van, a végén azonban mégis visszatér a feleségéhez.
A legutóbbi klipet a Csegei csárda című dalhoz forgattuk a jubileumi tiszacsegei halászlé fesztiválra. A dalt az előző évi rendezvényre írtuk a zeneszerzőmmel, akkor léptem fel ott először nagyobb közönség előtt. Idén ugyan nem voltam ott, viszont elkészítettem a klipet, a csegeiek nagy örömére – mutatta be a legutóbbi klipjeit Timi.
A magyaros hangulat erősítéséhez a helyszínek – a nagyhegyesi Tuba Tanya, a Tiszacsegei Halászcsárda, a Könyök Söröző és a híres komp – is nagyban hozzájárultak. A helyiek is nagyon élvezték a klipforgatást, akik együtt énekeltek és táncoltak a csárdában az énekesnővel. A tiszacsegeiek „teljesen magukénak érzik” a náluk forgatott Csegei csárdát és az Az én uramat, az utóbbihoz készült klipet pedig az interneten is felkapták.

 

 

- Egy Facebook-oldalra feltöltötték a videoklipemet, ahol főként mulatós és retró videókat találhatunk. Körülbelül két hónap alatt meghaladta a 170 ezres nézettséget, ami szerintem mulatós körökben nagyon jónak számít. Ráadásul reklámozva sincs, magánember tette fel, és az oldalát látogatók megosztásának köszönhető ez a hatalmas megtekintés. Nagyszerű érzés, hogy ennyire népszerű a dalom – mesélte Timi, aki mindemellett jobban örülne annak, ha a hivatalos Youtube csatornájáról is eljutnának a dalai az emberekhez.

Az előadó elmondása szerint a klipes dalait sokan ismerik, a koncerteken pedig gyakran előfordul, hogy a felkonferáláskor egy rövid kis jellemzésből is tudják, melyik szám következik éppen. Legtöbbször falunapokra, különféle városi eseményekre hívják, de céges rendezvényeken is gyakori vendég. A falunapokra a saját számok mellett táncdalok feldolgozásával is készül, melyekkel kapcsolatban meglepő fogadtatást tapasztalt.

- A táncdalfeldolgozásokkal elsősorban az idősebbeknek szeretnék kedveskedni. Megdöbbentett az, hogy sokszor még a 8-10 éves gyerekek is ismerik ezeket a régi slágereket, holott rájuk nem mondható el az, hogy ezeken nőttek volna fel. Arra sem számítottam, hogy a 60-80 éves korosztály a saját szerzeményeimet velem együtt fogja énekelni. Örömmel tölt el az, hogy jól érzik magukat a koncertjeim alatt és vígan táncolnak, mulatoznak velem – mesél tapasztalatairól az énekesnő.

Timi azt vallja, hogy a legkisebb fellépésre is ugyanúgy fel kell készülni, mint a nagyobb koncertekre. Ahhoz pedig, hogy az éneklés és a tánc ne okozzon problémát, keményen kell edzeni.
- Az éneklés mellett végigtáncolom az összes dalt, ez pedig nem kevés munkát és erőfeszítést igényel. Két táncos lány mindenhová elkísér, a fellépések előtt közösen szoktuk elpróbálni a műsor anyagát. Folyamatosan tréningezem magam és sokat edzek, mivel a nagyon erős állóképesség elengedhetetlen ahhoz, hogy mindezt végig tudjam csinálni – osztotta meg Timi, majd hozzáfűzte, hogy az élet többi területén is sokat segít, hogy megfelelő kondícióban tartja magát.

Az ízig-vérig magyaros mulatós mellett a poposabb irány és a komolyzene világa sem áll távol az énekesnőtől, elmondása szerint a dalai „pont olyan sokrétűek, ahogyan ő maga is”. Lételeme a változatosság, és habár vannak közös elemei a dalainak, igyekszik mindig valami újat megmutatni magából.

 

 

- Szeretem a változatosságot, és nem is tudnék egyforma dalokat írni, mert az nem lenne számomra kielégítő. Mindegyik külön stílust, dallamvilágot képvisel, de ha csoportosítani kellene, akkor van magyaros és popos mulatós, popos és popos lassú dal egyaránt. A zeneszerzőmmel együtt dolgozzuk ki minden szám esetében azt a sajátos hangszerelést, amire az emberek azt mondhatják, hogy ez igazán „pintértimis”. Arra azonban odafigyelünk, hogy ezt a jellegzetességet mindig feldobjuk valami különlegességgel, újdonsággal. Szeretném minél több olyan stílusban kipróbálni magam, amit én is nagyon élvezek.– tudtuk meg az énekesnőtől.

Timi arról is beszámolt, hogy jelenleg két új dalon dolgozik, amelyekhez még idén szeretne klipet is készíteni. Az egyik nóta koncepciója rendkívül szokatlan, ugyanis a fehér bőrű, szőke hajú énekesnő egy roma mulatóssal készül, „amelynek a szövege adja a lehetőséget ehhez a műfajhoz”. A másik szerzemény a népdalok sajátosságait ötvözi a mulatós hangszereléssel.
Nem csupán dalokon dolgozik, hanem koncertek sora is várja az énekesnőt: augusztusban többek között egy szépségverseny döntőjén, valamint egy vadásztalálkozón is fellép, melyeken új oldaláról mutatkozik majd be.

- Az első debreceni fellépésem augusztus 11-én, a Magyarok Világszépe Szépségverseny fináléján lesz. Nagy meglepetéssel rukkolok majd elő, annyit elárulhatok, hogy nem mulatóssal készülök a rendezvényre. A hónap végén Tiszacsegén, a megyei vadásznapon adom majd elő a Vadászhimnusz saját átdolgozását. Nagy fejtörést okozott, mivel nem akartam sem mulatósan, sem népdalosan, operettesen, vagy operásan énekelni, hanem próbáltam egy olyan hangszínt kidolgozni, amely méltó ehhez a dalhoz. Szeptember elején pedig az V. Tiszacsegei Harcsapaprikás Főző Fesztiválon lépek majd fel, számos neves mulatós énekes mellett.

 

Forrás: dehir.hu

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva