• Rendelje meg műsorunkat, fellépőinket!

    Ne habozzon! Rendelje meg Tőlünk családi – céges rendezvényekre, város – falunapokra, fesztiválokra szolgáltatásunkat! Amennyiben meggyőztük, hogy minket válasszon, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

A Fásy Szupersztár Tehetségkutató második középdöntőjével várunk Benneteket a képernyő elé szombaton 20 órától!

Nagy érdeklődés és várakozás övezte a versenyt, több ezer jelentkező nevezett be, hogy megmutathassa tehetségét a világnak, és a végén elnyerje az Arany Mikrofon díjat. Az énekesek mellett szép számmal akadtak hangszeres produkciók is. Az első válogatóra közel száz előadóművészt hívott be a tehetségkutató atyja, Fásy Ádám, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Az előválogatók során eldőlt, ki az a 36 versenyző, aki a középdöntők során ismét bizonyíthatja tehetségét. Természetesen a szakmai zsűri sem hiányozhat, Csordás Tibi, Weisz Viktor, Zámbó Krisztián, valamint az előző Fásy Szupersztár bronzérmese, Foky mondja majd el véleményét!

Segítsétek voksaitokkal kedvenceiteket, hogy bejuthassanak a Fináléba! További információ: www.fasyszupersztar.hu
 
Nincsenek események a napárban

Műsornaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Fásy TV a youtube-on