topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

balazsklari megje01

Rangos elismerést kaphat az énekesnő,aki maga is meglepődött ezen.

Életében először Fonogram-díjra jelölték Balázs Klárit! Az énekesnő hagyományos slágerzenei hangfelvétele kategóriában esélyes a díjra, amely nagyon meglepte a művésznőt. Elsőként azért, mert eddig nem halmozták el szakmai elismerésekkel, másodszor pedig, mert negyven év közös szakmai életút után nem férjével, Korda Györggyel duettben jelölték. Ennek ellenére Klárika nagyon örül, igaz, számára minden díjnál többet ért a közönség szeretete.

Az énekesnő 40 éve lép fel közösen férjével, Korda Györggyel, eddigi díjaikat is együtt kapták

– Nagyon örültem, amikor Szenes Andrea felhívott, hogy az édesapja, Szenes Iván emlékére készített felvétel ekkora elismerést kap. De őszinte leszek, bármennyi díj és oklevél van a fiókban, nekem, nekünk mindennél többet ér az a szeretet, amit a közönségtől kapunk – jelentette ki Balázs Klári, aki Szenes Iván Maga rég nem lesz a világon című dalának feldolgozásáért kapta meg élete első Fonogram-jelölését.

– Amikor először elénekeltem a Szenes Iván-esten a dalt, rengeteg dicséretet kaptam, azóta fel is vettem a műsorunkba, hiszen az előadásainkon nekem és Gyurinak is vannak szólódalaink. Nagyon kedveltem Ivánt, emlékszem, akárhányszor találkoztunk, mindig mosolygott, ez igazán különleges volt benne. Ezért is sajnálom, hogy túl hamar elszaladt tőlünk – sóhajtott Balázs Klári, akinek éppen ezért is volt fontos, hogy méltó módon dolgozza fel a dalt. Az énekesnő bevallása szerint nemcsak éneklési, de egy kicsit színészi feladat is volt, hiszen egy múlt század eleji slágerről van szó, amelyet a saját humorával kellett maivá tennie.

– Gyuri nagyon megdicsérte, milyen ügyesen színészkedek az előadás alatt – büszkélkedett Klárika, aki eddigi díjai mindegyikét Korda Györggyel közösen kapta. Persze ez nem is csoda, hiszen ők mindig is egyenrangú partnerei voltak egymásnak, mind a színpadi fellépések során, mind pedig a házasságukban.

Megvédik a dolgozóikat Miközben egyre több üzlet, cég és gyár zár be és küldi el tömegesen az alkalmazottait a kialakult helyzet miatt, Balázs Klári és Korda György másképp döntött. Ugyan a Korda-villa működését ideiglenesen szüneteltetik, az énekesnő kijelentette: továbbra is fizetik az alkalmazottaikat, mert senkit nem szeretnének utcára tenni.

Forrás: Blikk

Fotó: Facebook

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva