topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

kordabalazs megje02

Korda György és Balázs Klári egy hónapos spanyolországi úttal pihenték ki az elmúlt év fáradalmait, hogy újult erővel kezdhessék 2020-at.

 

 

A házaspár rendkívül elfáradt a rengeteg munkában, ezért úgy érezték, fontos lenne már egy kis kikapcsolódás. Az alicantei utazás alatt elérték a céljukat, hiszen a tengerparti nyaralás fizikailag és mentálisan is feltöltöttek őket.

„Számunkra egy-egy ilyen utazás felér egy valóságos gyógykezeléssel” – kezdte élménybeszámolóját Korda György a hot! magazinnak. „Sok betegség lelki eredetű, mi a megelőzés híve vagyunk. Ha kimerülünk, elmegyünk feltöltődni” – magyarázta az énekes kiemelve, milyen kemény és fárasztó év van mögöttük. A házaspár rengeteget aludt, illetve sok egészséges ételt is megkóstolt a spanyolországi üdülés során, így sikerült maximálisan kikapcsolódniuk.

Korda György és Balázs Klári Spanyolországban gyűjtöttek erőt a 2020-as évre

„Nem lehet elvárni tőlem, hogy úgy énekeljek a rajongóknak, mintha húszéves lennék” – magyarázta a Korda György, aki a nyaralások után mindig úgy érzi teljesen megfiatalodott. „Nekem ebben a korban már muszáj rákészülnöm a feladatokra” – tette hozzá az énekes, akinek Klárikával együtt fontos, hogy tele legyenek energiával, ugyanis az idei év is rengeteg fellépést tartogat számukra, és természetesen mindig a maximumot szeretnék nyújtani a színpadon.

A nyaralásokon túl azonban van más is, amivel feltöltődhetnek: a Korda Piano Bár a Villa Kordában remek helyszín a kikapcsolódásra, ráadásul itt gyakran találkozhatnak a rajongóikkal is. „Örömmel töltjük a szabadidőnket azokkal a rajongókkal, akik ellátogatnak ide” – mesélte Klárika.

Forrás: Blikk

Fotó: Facebook

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva